2013. január 2., szerda

Új év, új tervek, új családtag

Az elmúlt év nagyon jó volt, sok jó dolog történt. A blognak, illetve a Chlim Design-nak ez volt az első éve igazán. A vége felé kicsit elhanyagoltam a blogot, a facebookra egyszerűbb volt csak gyorsan feltölteni a képeket. Megfogadtam, hogy ebben az évben újra aktív lesz ez a blog, sőt meg is újul. Ezt majd érzékelni fogjátok, remélem hamarosan.

Szeptemberben elkezdtem ill. folytattam a sulit, csak most levelezőn. Néha még így is nehéz volt Vili mellett. De a családomnak (főleg férjemnek és anyunak) hála, mindig túléltük. :) Most vizsgaidőszak van, ami nem könnyű, általában csak este van időm tanulni nyugiban, de akkorra meg már elfáradok. Ezért is most még két hét szabadságon leszek, de aztán újra itt leszek. Addig apróbb dolgok még előkerülnek.

Erre az évre van sok tervem már, sok új ötlet, amik mind megvalósításra várnak. De az év legfontosabb eseménye egy új baba érkezése lesz májusban, Vilikének kistestvére lesz. Nagyon várjuk. :)

Most ezzel a jó hírrel fejezem be ezt a bejegyzést, és kívánok minden kedves olvasómnak és követőmnek nagyon boldog új évet! :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése