2011. december 9., péntek

Bocsánat,


hogy nem írtam pár napja. Amiről írtam volna, az jobb, hogy nem íródott meg… Mindegy.

Képzeljétek Vilmos már nem csak mászik, hanem fel is tud állni egyedül. Odamászik a polchoz és feláll, vagy a járókában, vagy bárhol, ahol meg tud kapaszkodni. Visszaülni nem nagyon tud még, úgyhogy az ilyen attrakcióknak vagy az a vége, hogy hátraesik, vagy addig sír, míg valaki nem ülteti le. De ha ilyen tempóban halad a mozgásfejlődése, ahogy eddig, akkor napokon belül arra is rájön, hogy hogyan kell állásból leülni.  Szóval most lehet eleget rohangálni meg ugrani hozzá.

Vannak varrományok is, amik várják, hogy felkerüljenek ide. Nem nagy dolgok, csak apróságok, de én örülök nekik. Holnap mutatom. Remélem.

Napokban sütöttem egy almás sütit. Nagyon szeretem, mert nagyon gyorsan kész van az előkészület és 30-40 perc alatt megsül, és nem kell hozzá sok dolog.

Csak a következők:

3 tojás
3 dl finomliszt
3 dl cukor (kicsit kevesebbet szoktam)
22 dkg margarin
2 kk sütőpor
2-3 db nagyobb alma
fahéj




Aztán ezt csinálom:

A sütőt előmelegítem 180 fokra.
A tojásokat és a cukrot habosra keverem, majd az olvasztott margarint hozzáadom.
A finomlisztet és a kis sütőport összekeverem, és beledolgozom a tojásos egyvelegbe.
Sütőpapírt teszek a tepsibe és beleöntöm a tésztát.
Az almákat meghámozom és felkarikázom vékony szeletekre.
Kicsit elősütöm (kb. 15-20 percet) és utána ráteszem az almát a tetejére és megszóróm fahéjjal. Aztán visszateszem még 10-15 percre.

Ugye milyen egyszerű?

(Bocsánat, most nem lett jó kép)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése